A komód megjelenése a bútortörténelemben

A komód megjelenése a bútortörténelemben

A hálószobai tárolás lehetőségei legfőképpen talán a hálószobánk méretétől függ. Ha nagyobb tér áll rendelkezésre, akkor gondolkodhatunk akár egyszerre többféle szekrényben és polcokban is. Elmondhatjuk, hogy hálószobánkban olyan holmikat szeretünk tárolni, melyeket szeretünk könnyen elérni, vagy nem másokkal közös használatúak, esetleg személyes jelleggel bírnak. Ilyenek lehetnek az éppen olvasott könyveink, bizonyos, telefontöltő, kisebb értéktárgyak, kiegészítők. Az ilyen jellegű fontos, személyes, vagy értékes tárgyakat talán mindig is szerette az ember maga mellett tartani, legalábbis a szobai bútorok történelméből mintha ez rajzolódna ki. Ezeknek pedig az egyik legkiválóbb tárolója lehet a komód.

a komód története

Ládától a komódig

 

Már az ókori Egyiptomban, valamint a görögöknél és rómaiaknál is jelen volt egy ládaszerű tároló, melyben ingóságaikat tartották. Később a rómaiaknál megjelent egyfajta szekrény, melynek ajtói és polcai is voltak. A kora középkorban is használtak szekrényeket, de akkor ezek még durván ácsolt bútorok voltak. Majd a XIV. század környékén megjelentek a fűrészmalmok, melyek nagy lendületet adtak a farönkök deszkákká formálásának, ez pedig a bútorművészet fejlődésének. A jómódú polgárok bútorai ekkor még nagyon egyszerűek voltak, és tárolásra még mindig főként ládákat használtak. Viszont kezdtek megjelenni más otthoni tároló bútorok is. A XVII. században már jelen voltak ládapadok, edényszekrények, könyves és ékszerszekrények, sőt ekkor jelentek meg a komódok is.

 

Színek és formák fejlődése

 

A gótika időszaka előtt főként festésekkel díszítettek a kézművesek. Ezt követően terjedt el a faragással díszítés, és egyre kedveltebb lett az antik motívumok használata. A barokk és rokokó időszakban már egyre inkább a kényelemre került a hangsúly, a klasszicizmus pedig a szögletes, letisztult formákat hozta el. A XX. század már nem sokat formált a megjelenésen.

A jelen kor komódjairól pedig elmondhatjuk, hogy megjelenésüknek szinte csak a képzelet szabhat határt, hiszen akár egyedi ötletek alapján is készíttethetünk, de a boltok kínálata is igen szélesnek mondható.